Emlékszel erre a könyvre? Kék, keménytáblás csoda volt, szép rajzokkal, háromszázhatvanhat kérdéssel, hogy a szökőévben is használható legyen. Miért bőgnek ősszel a szarvasbikák? Igazán ravasz állat a róka? Miért hullnak le ősszel a levelek? Mitől érzünk gombócot a torkunkban? Miért nem egyforma a fiúk és a lányok pisilője? 95 forintért vette a mama, öt éves lehettem, a bátyám tíz. Sárga, de még nem estek ki a lapjai.

Vizsgaidőszak előtt mindig eszembe jut, hogy idén vajon ki akar majd gombócot tenni a torkomba. Az intézmény kicsodája fogja az életét elég unalmasnak érezni ahhoz, hogy megpróbáljon lesöpörni arról az útról, ami az ő útját nem is keresztezi? Mert minden évben sor kerül erre. De nem akarok a saját portámra szarni. Egyszer már tettem ilyet, meg is lett a böjtje. Favete linguis! (azt jelenti latinul, hogy kuss legyen.)

Pár évvel ezelőtt az intézmény egyik kicsodája a saját honlapján bemutatta száz legkedvesebb könyvét. Egy-két cím majdnem kiszúrta a szememet. Nem szoktam hozzá, hogy valaki rajtam kívül még olvas '45 utáni verseket. Aztán mikor rákérdeztem, kiderült, hogy az apja könyvespolcáról másolta le a könyvek címét. Kontrolcé, kontrolvé. Apámnál találtam, beleolvastam és teccett. És azt is elárulta, hogy azért nem olvas Kerouac-ot, mert az Úton úgy kezdődik, hogy "pusztul a világ. Hogy lehet ilyen hülye közhellyel kezdeni egy könyvet, hogy pusztul a világ!?" Egyébként igaza volt, a második mondat utolsó tagmondata hangzik így, és a javára legyen írva: én is nagyot röhögtem ezen.

Most éppen a Werther-t olvasom. Kíváncsi vagyok, akkoriban miért vetett véget az életének annyi német ifjú, miután befejezte a könyvet. Goethe (úgy kell mondani, hogy gőte) mindenesetre nagyon kibaszott velük. Ez egy levélregény, ami a szerelemről szól, és Werther ill. Goethe nagyon szépen fogalmaz benne. Szerintem akik ezt olvasták, és kinyírták magukat, még soha nem voltak szerelmesek. A könyv hatására azonban szerelmesek lettek Wether/Goethe-be, aki megmutatta nekik, hogyan kell szeretni, és úgy érezték, ez az egyetlen módja, hogy kifejezzék ezt, szóval hogy magukra vonják a figyelmet: itt vagyok mester! Érted halok meg!

Ha majd én is öreg Goethe-korú Werther leszek (tudom, azt várhatod bazmeg), az én tanítványaim csupán annyit fognak kérdezni tőlem, hogy tanító bácsi, ezt az izét times new roman betűtípussal írtad?