Ráébredtél már a saját közönyödre? Érezted már milyen szánalmas, ha közönyöd tudata az egyetlen, ami képes megvigasztalni? Elmúlt hajnali négy. Virrasztok, szorongok. Régen volt ilyen.
Az ember szeret általánosítani. Szeret hátat fordítani annak, ami kiröppent az ő valóságából. Soha nem akartam kategória lenni, meg nem értett bolond, lázadó nyomorék. A drámai karakter szerepét egyetlen mondattal le lehet írni.
Ma X megütötte Y-t. Mikor beléptem a fürdőbe, Y már a kövön ült zokogva, kapkodva a levegő után. Lábait kinyújtotta a semmibe, szájából kövér vércseppek potyogtak törülközőjére, amit a dereka köré tekert. Először azt hittem, lenyelt egy borotvapengét. Nehéz volt kiszedni belőle, mi történt, mert mondom, nem kapott levegőt. Pár másodperc múlva rászántam magam, hogy megfogjam a fejét és megvizsgáljam, hol repedt el, hol szakadt föl a bőre. Itt sem volt könnyű dolgom, főleg egy olyan gyerekkel, akit ma láttam először, és akinek amúgy is olyan az arca, mintha születése óta minden nap egyszer belerúgtak volna. Kora délután még lebasztam, hogy vegye le a sapkáját, ha hozzá beszélek, és kopogjon, mielőtt belép az irodába. Most viszont szinte ölben vittem le a telefonhoz, hogy hívjak egy mentőt. Akinek másfél centire bereped a felső ajka, azt bizony össze kell varrni. Undorom volt. Éreztem, hogy soha nem fogom kedvelni ezt a fiút. Kifejezéstelen, üres a tekintete. Csak egy szó van a szemére írva. Félelem.
Gyerek, kolléga a mentőbe, én meg maradok a többiekkel. Végtelennek tűnő túlóra következik, hegyibeszéd, ejnye-bejnye, jegyzőkönyv. X retteg, hogy azért amit tett, egy keményebb intézetbe kerül. Azt mondja, ha így lesz, megöli magát. Jöhetnek a Popper- és a House-féle felütések: csak nyugodtan; miért nem most rögtön... Lehet bölcsnek, határozottnak lenni, lehet okosakat mondani, de mikor hazaérsz a mézeskalács-házikódba, bekapcsolod a mézeskalács-tévét vagy lefekszel a mézeskalács-ágyikóba és mézeskalács-zenét hallgatsz, nem fogsz tudni elaludni, mert csúnya gondolatok böködik mézeskalács-agyadat, hogy vajon jól csinálom-e, amit csinálok, kívülről okosnak tűnök-e, mikor okosnak akarok tűnni, hogy van-e értelme azt mondani, hogy van értelme, annak, akinek tényleg nincs értelme.
