Az új médiasztárról, arról a román kisfiúról csak annyit, meg egyébként is azt gondolom, hogy az ember  eredendően rossz. Nem hiszek a jóságban. Csak a feszültség elfojtásában, az udvariasságban és a rendben hiszek. Nem hiszek a lelki békében és az üdvösségben sem. Illetve az üdvösséget azt megtalálom, csak nem ott, ahol a pap bácsi mondja. Továbbá nem hiszek az egyenlőségben. Nem hiszek a kommunizmusban, a fasizmusban, a liberalizmusban és nem hiszek a konzervativizmusban sem. Nem hiszek a szabadságban vagy az elnyomásban. Nem lóg kereszt a nyakamon, nem viselek ikonokat.

Nem hiszek a hagyományokban, nem hiszem, hogy a tradíció bármilyen problémát is megoldana. Nem hiszek a keresztény egyháznak, de ismerem annak hatalmát. Szeretnék hinni abban, hogy nem kitaposott úton járok. Senkit sem akarok követni, ennek ellenére tudom: én is ugyanoda érkezem majd. Tudom, mit jelent, ha a kígyó a saját farkába harap. Tudom, hogy az ideológiák nem érik el az emberi gondolkodás határait. Tudom, hogy minden ideológia korlátolt agyak szüleménye.

Nem hiszek a lélekvándorlásban és az újjászületésben sem. Az ezekben való hit ugyanis a gyengeség, a lelki nyomorúság, a félelem számlájára írható. Nem hiszek az összetartásban, de tudom, hogy valaha egyek voltunk, és ennek az emlékei, az archetípusok ösztönöznek mindenkit az egység vágyára, ami reménytelen. A világ összeilleszthetetlen és összeférhetetlen elemek, részecskék, darabok összessége, ez az egység azonban látszólagos. Mint ahogy látszólagos annak a reménye is, hogy megjavul az, aki kilép a börtönből, vagy a javítóintézetből. És nem hiszek a részvétben sem.

Mindezek ellenére úgy gondolom: jó vagyok, jó leszek. Most és mindörökké. Ámen.